e-mail hirdetés szolgáltatók



Görögországi menekültek és afrikai rászorulók támogatásáról döntött az EU
Német külügyminiszter: nem szabad engedni, hogy szétszakadjon Európa
NGM: a kormány 250 millió forinttal támogatja az önkormányzati adatszolgáltatás javítását
FM: nagy az igény a termelői piacokra
Egymillióan kapnak levelet a NAV-tól



  •  
  • Kapcsolatok tára
  •  
  • Lapszemle
  •  
  • Interjúk, riportok, szakcikkek
  •  
  • Önkormányzati ingatlanok



  •  
  • Jogszabálykereső
  •  
  • Gépjárműkereső






    A szavazás szünetel



    Megszépült a környezetünk

    Lelkes önkéntesek a község területén szemetet gyűjtöttek, hogy közterületeink tisztábbak legyenek, azok megszépüljenek. Az önkéntesek bejárták a falu utcáit.

    Általános hírek EU-információk Pályázatok
    Helyi hírek Felhívások Eseménynaptár

    Köszöntő

    Polgármesteri köszöntő

    Üdvözöljük, honlapunkon.


     Szakadát község Tolna megyében, a Hegyhát dimbes-dombos vidékén, három ÉNY-DNY irányban húzódó völgyben fekszik. A három völgyben egy-egy utca húzódik.

     1971-ben a falut a szomszédos Gyönk községhez körzetesítették, így jogállása a nagyközségi közös tanács beosztott községe lett. 1975-ben körzetesítették az iskola felső tagozatát, majd 1980-tól az alsó tagozatos gyerekek is Gyönkre kezdtek járni. Jelenleg az óvódás és általános iskolás gyerekek is a közös fenntartású gyönki iskolába járnak.

     Az 1990-es helyhatósági választások óta a község újra önálló önkormányzattal rendelkezik és többet fejlődött mint az előző évtizedekben.
    2000. szeptember 1-től körjegyzőségben működik a szomszédos Diósberény településsel.

     A községet vegyesen lakják magyarok, felvidéki és sváb családok, az utóbbiak kb. 60 %-ban vannak. A származás miatt a községben ellentétek nincsenek.
     A község lélekszáma csökkenő tendenciát mutat, a fiatalok közöl sokan a munkahelyük közelében telepednek le, így a lakosság száma csökken az idősek aránya növekedett.

     Értékeink közé tartoznak a muzeális értékű falusi házak épületek(melyek közöl már kevés áll eredeti állapotban), templom, kápolnák, régi szobrok, keresztek a községen belül és kívül.
    A község minden utcája szilárd burkolatú. A település nem kapcsolódik közvetlenül semmilyen főútvonalhoz illetve vasúthoz. A megyeszékhely és a nagyobb városok átlagosan 35-40 km távolságra vannak és mindegyiket csak többszöri átszállással érhetjük el busszal vagy vasúton. Az autóbusz közlekedés éppen hogy kielégítő, a munkába járók és az iskolások közlekedésére, napközben gyér a közlekedés. A hétvégi közlekedés nem megfelelő, a diákok kollégiumba való visszautazása elég sok várakozási időt igényel az átszálló csomópontokon.

    A községnek van egy Művelődési Háza, amely nagyobb rendezvények megtartására a kiegészítő helységek hiánya miatt nem alkalmas. Itt tartjuk azonban a község báljait, előadásokat és más egyéb a községet érintő rendezvényt. Heti két kölcsönzési idővel működik a könyvtár, kb 6000 kötete áll az érdeklődők rendelkezésére, amit az önkormányzat üzemeltet. A fiataloknak ezenkívül és a kocsmai diszkón kívül más szórakozási lehetőség nem nagyon jut.
     A fiatalok sportolási lehetősége a faluban nyáron a futball pályán van. A 12-25 év közötti fiatalok rendszeresen járnak focizni és az elmúlt évben összeállt egy csapat akik komolyan foglalkoznának a futballal. Télen a gyönki gimnázium tornatermét bérlik ki szombat délutánonként edzésre. Nyáron a környező falvak fiataljaival játszanak barátságos mérkőzéseket.

     Az önszerveződés útján megalakuló civil szervezetek jelentik sokszor a legjobb támaszt az önkormányzatok számára, hiszen rajtuk keresztül tud megnyilvánulni a lakosság tevékeny cselekvő készsége, a közügyek felvállalása a megoldás irányába.

     Községünkben egy német nemzetiségi hagyományokat ápoló civil szervezet működik 1987 óta: a Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület, mely 17 taggal alakult és jelenleg 52 tagjuk van. A tagok között vannak kitelepített volt szakadátiak, akik jelenleg Németországban élnek, illetve olyan német állampolgárok akik a faluban vettek házat.

    1990 óta működik a Német Kisebbségi Önkormányzat a faluban, amelyek agilis, jó szervezőkészséggel rendelkező vezetője és tagjai vannak. Munkájukra mindig lehet számítani, jó a kapcsolat az egyesülettel is, mivel mindannyian tagjai annak is.

    A község ad helyet a Közép Hegyháti Fejlesztési Egyesületnek, mely feladatául tűzte ki a környező 10 település vidékfejlesztését, munkahely teremtő pályázatok benyújtását. Ismeretterjesztő előadások bonyolítása, ezekhez kapcsolódó pályázatok beadása. Egészségnap szervezése minden évben. Felvilágosító munka a helyi szennyvíz kezelésében. Lakossági közvélemény kutatása.


    Szakadát, 2003. augusztus 26.


            Laszk Gábor
            polgármester




    Felhasználónév:
    Jelszó:



    Közérdekű adatok



    Vélemények a honlapról
    Helyi ügyek
    Miért nem frissítik a honlapot?



  •  
  • Polgármesteri hivatal
  •  
  • Letölthető űrlapok
  •  
  • Rendeletek
  •  
  • Testületi ülések
  •  
  • Üvegzseb



    Helyi pályázatok










    Szakadáti templomtörténet